Példaképek, nem csak nőknek.

Hétköznapi Hősnők

Bal lábbal keltél fel? Örülj neki!

Mit tanulhatunk egy amputált csodalánytól?

2016. november 21. - Hétköznapi Hősnők

ice_cold_morning_by_laughlady99-d5uc3tx_1.jpg

Hétfő van, amikor nekiállok írni ezt a bejegyzést. Reggel 9 óra. 5-kor keltem és bármennyire is tele vagyok lendülettel, azért megjegyeztem magamban, hogy a francért kell nekem ilyen korán edzésre járnom, bakker még sötét van...
De azért összekanalaztam magam, meg a cuccaimat és elvágtáztam az edzőterembe. 

Lábnap. Az egyszerre rettegett és imádott és még 2 nap múlva is megfogomemlegetni lábnap.

Páros lábas gyakorlatok, guggolás, kis súly, nagy súly, majd egylábas erősítések... Dobozra fellépés, 15 ismétlés lábanként, 4 körben. Uh. Mire a jobb virgáccsal lecsavarom az első adagot, már úgy zihálok, mint egy gőzmozdony, s akkor jön még a bal láb. 

És ha tegnap nem néztem volna a TEDx youth Budapest online közvetítését, valószínűleg még egy kicsit nyüszögnék is az edzőmnek, hogy a fffene, hogy duplázni kell ezekből a feladatokból. 
De így, hogy láttam, nem rinyálok. Sőt.

A valaha megélt legnagyobb kedvvel küzdöm végig magam a napi edzés-adagon, mert boldoggá tesz, hogy én legalább küzdhetek. 

Na, félreértés ne essék, nem a mazochizmus egy új válfaja szállt meg. Pusztán egy csapásra megtanultam értékelni tök alapvető dolgokat is. 

Amennyire olyan világot élünk, hogy halmazzuk a jót, a tárgyakat, az élményeket és egyszerre több valóságban próbálunk (online és offline is) jelen lenni, annyira eltávolodtunk az alapoktól. 
Elfelejtettük, hogy mekkora áldás például az, hogy egészségesek vagyunk.

Ez az ajándék általában csak akkor tűnik fel, amikor hiányzik, azaz ha befigyel egy betegség. Vagy akár csak beszakad egy körmünk vagy elvágjuk az ujjunkat. 

Úristen, mekkora para tud lenni az is, hogy hirtelen másképp kell csinálni megszokott dolgokat, mert az egyik ujjacskánk végén valami gikszer van. Pfff... Nem tudsz úgy nyúlni semmiért, ahogy megszoktad. Szeletelni, törölgetni, mosogatni, kinyitni, bezárni, hajat mosni, stb. Egy nyavalyás köröm miatt is újra kell tervezni egy csomó, rutinból működő dolgot. Hajjajj... tragédia, mi? :)

Az van, hogy az ideális körülmények hajszolásába belecsavarodva szép sunyin szokásunkká vált a rosszkedv és az elégedetlenség.

Zsörtölődünk, panaszkodunk és szívből utáljuk a hétfőt. Utálunk korán kelni, haragszunk a főnökünkre, ki nem állhatjuk a szomszédot, utáljuk, ha rálépnek a lábunkra a metrón és puskával is alig lehet kikergetni minket, hogy felnézzünk az okostelefonunkból és mondjuk fussunk egy kört a ház körül. 

Hm. Egészen addig, amíg észhez nem térít minket valami vagy valaki

ke_pernyo_foto_2016-11-21_12_14_02.jpg

Fotó: https://www.instagram.com/robotgirl_reka/

Megismertem egy lányt, aki bármit megadna azért, hogy futhasson egy kört a ház körül. 

Lukoviczki Réka, alias Robotgirl 2 évvel ezelőtt, 21 éves korában szenvedett autóbalesetet, aminek következtében amputálták a bal lábát.

Tegnapi TED-es előadásában hosszasan mesélt arról, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül. Fizikailag és lelkileg is. 
Betekintést engedett a hallgatóságnak olyan küzdelmeibe is, amikkel az emberek 99,9%-ának soha nem kell szembesülni. Fantomfájások, lelki vívódás, vagy a műláb kialakítása, folyamatos állítgatása és a fizikai kondíció megőrzése, hogy egyáltalán járni tudjon.

Na ez az. És akkor én nyavajgok, hogy nehéz felkelni reggel? Vagy hogy nem úgy áll rajtam egy ruha? 

Értem én, hogy nem kell más életéből kiindulni, persze, de igenis lehet példát venni Róla és erőt meríteni az Ő élni akarásából, élet-szeretetéből és életerejéből. 

Ez az, amiért nekiálltam ennek a cikknek.
Ezt akartam kikiabálni magamból, hogy ha ez a törékeny, fiatal lány ilyen gigászi óriásokhoz méltó lelkierőt tudott növeszteni, akkor szedd már össze Magad Te is!!! 
És szedjük össze magunkat mindannyian, és vegyük észre, hogy minden, de minden múlandó itt körülöttünk! 

Ahogy múlandóak a jó dolgok az életünkben, ugyanúgy múlandók a problémáink is. S ha jobban megvizsgáljuk őket, igazából nem is akkora problémák. 
Menjen a zzzzédesanyjába, aki rálépett a metrón a lábádra? Hm. Örülj neki, hogy volt mire rálépnie. Vagy hogy olyan városban élsz, ahol van metró. (Még ha néha kicsit ki is gyullad :D )

Fáradt vagy és nincs kedved mozogni, felkelni, meg egyre hidegebb van odakinn? Ugyanmár. Közben egy - talán pont annyi idős lány, mint Te - hosszú napokat tölt egy műhelyben, arra várva, hogy a művégtagját újra átalakítsák, hogy ne törje, szorítsa, szúrja úgy a maradék lábát... Hogy járhasson.

Figyelj, az élet szép. Sőt, az élet nagyon szép, csak észre kell venni! 

Ahogy Réka írja blogján, semmi biztosíték nincs arra, hogy az, ami ma fontos, holnap is itt lesz, úgyhogy ne halogass! Legalább azt ne, hogy elkezdj igazán élni, s hogy elkezdd gőzerővel élvezni az életet.

Ha tudnád előre, hogy meddig tart, mi mindent csinálnál másképp? 
Oh... ez nagyon kemény kérdés, ugye? 

De szerintem pont azokat a dolgokat kezdd el még ma, amik most átfutottak a fejeden! 

ke_pernyo_foto_2016-11-21_16_41_52.jpg

Fotó: https://www.instagram.com/robotgirl_reka/ 

Ami a legdöbbenetesebb ebben a fiatal lányban, az a hihetetlen pozitivitás.

Ha láttál már mosolygós és életvidám embert, akkor azt szorozd meg hárommal.
Na, ő Lukoviczki Réka, a Robotlány. 

Aki egyetemre jár, motivációs előadásokat tart, modellkedik, ír, más amputáltaknak segít, és keményen dolgozik azon az álmán, hogy újra tudjon futni.

S akinek állva tapsolt egy egész TEDx Youth konferencia terem (pedig ez őszintén nem túl gyakori...).
Vele együtt sírt és vele együtt nevetett - a lábatlan viccein - mindenki, aki csak hallotta a történetét. 

Vajon azért sírunk ilyenkor, mert sajnáljuk azt, akivel ez megtörténik,
vagy mert hálásak vagyunk, hogy nem mi voltunk azok?

Azt hiszem, részben a csodálat csal könnyeket a szemünkbe.
Mert olyasvalakit látunk, aki képes volt embertelen mennyiségű erőt összeszedni magában és felállni egy óriási mély szakadékból. S közben úgy reagálni a változásra, ahogy arra nagyon kevesek képesek. 

Kevés olyan embert ismerek, aki nála szebbnek látja az életet.

És lehet, hogy egyet sem, aki ennyire tudatos lenne. 

- Réka tudatosan és határozottan menetel álmai felé és sorra pipálja ki kitűzött céljait.
- Következetesen vigyáz az idejére, mert tudja, hogy az a legnagyobb kincs.
- Nem vesztegeti, s nem csinál olyan dolgokat, amikhez semmi kedve.
- Tud NEM-et mondani arra, ami nem viszi őt előrébb.
- Le tudja söpörni magáról a felesleges elvárásokat.
- És szívből élvez minden egyes pillanatot.

Megéli az életet. Most. Úgy, ahogy van. Úgy, ahogy most van.

Mondd, ugye nem kell mindannyiunknak szembenézni a halállal ahhoz, hogy ezt megtanuljuk? 

1918270_873006369487410_3894015280764785677_n.jpg

Fotó: https://www.facebook.com/pg/RobotGirlReka/

Réka, Te csoda-Robotlány! Örülök, hogy megismerhettelek és figyelj, tudom, hogy nemsokára futni fogsz! Nem csak álmodban, hanem nagyon is ébren, a szuperlábaddal!!! Nagyon drukkolok Neked! <3

----------------------------------------------------------

Téged is lenyűgöz Réka hozzáállása? 

Írd meg a véleményed kommentben, kíváncsian várjuk!
S ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod! :) 
Azt hiszem ez a történet igazán érdemes rá, hogy minél több emberhez eljusson. 


És ha van kedved egy kis közös Hősnősködésre, gyere, barátkozzunk Facebook-on is :)

Vagy nézd meg a Hétköznapi Hősnők videóit a YouTube-on!

Tarts velünk és válj a saját életed Hősnőjévé! :)

Kata

Siklós Katalin

A bejegyzés trackback címe:

http://hetkoznapihosnok.blog.hu/api/trackback/id/tr8811978862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.