Példaképek, nem csak nőknek.

Hétköznapi Hősnők


Egy nő arca

Szavak nélkül mesél

2018. február 03. - Hétköznapi Hősnők

elderly_woman_portrait_crop.jpg

Egy nő arca

Az arcomat szántó barázdák örök lenyomatok,
Egy életre hozzám nőttek, mindegyik én vagyok.
Sírás, nevetés, düh, öröm és fájdalom, 
Rám íródott a múltam, de büszkén vállalom.

Finom gyűrődések szántják mosolyom vonalát,
Vidám szarkalábak őrzik éveim lenyomatát.
Homlokom viseli az aggódás csíkos terheit,
Szám szélén apró gödrök a nevetés perceit.

Tiltakozhat saját arca ellen, ki akar,
Boríthatja maszkkal, mi ápol és eltakar,
Locsolhatja titkos hegyi forrás vizével,
Szúrhatja tűvel vagy vághatja szikével.

De egy igazi nő arca mindig őszinte marad,
Szavak nélkül súgja meg azt is, mit a szó tagad.
Bőrszínű vászonra festi a valóság képét,
Megmutatja a sokat megélt nő igaz lényét.

Vállald Te is bátran, aki vagy s akivé lettél,
Minden kalandot és vihart, min keresztülmentél.
Arcod élő emlékkönyvként őrzi a múltat,
Míg egy álarc csak hazugság mögé bújtat.

Írta: Siklós Katalin

 Ha tetszett, köszönöm, ha megosztod. 

---------------

Ha tetszett és szívesen olvasnál még hasonló tartalmat, csatlakozz több mint tízezres Facebook közösségemhez:

 

Ha szívesen megosztanád velünk a véleményed, vagy bármilyen kérdésed van, bátran kommentelj, vagy írj nekünk  a hetkoznapihosnok.official@gmail.com email címre. Várjuk szeretettel az üzeneted.

Tarts velünk, légy a saját életed Hősnője! :)

#siklóskatalin #hétköznapihősnők

 

 

Képek forrása: google.com

Miért olyan nehéz szeretni magunkat?

Furcsa nyomás alatt a közösségi média felhasználók

c20ad4d76fe97759aa27a0c99bff6710_1429531576.jpg

Hogyan barátkozz meg azzal, aki vagy?

Valóban szeretni magunkat lassan komolyabb kihívásnak tűnik, mint elfogadni párunk rigolyáit. (Pedig az se kutya.)
Hiába ömlik ránk patakokban a sok Coelho-bölcsesség, valahogy zsigerből lepereg rólunk, és nem tudunk örömködve saját magunkra gondolni.

De miért bénázunk ezzel annyit? 

Mert nem vagyunk tökéletesek.
És ezt a social platformok percenként akár több száz ingerrel tolják az arcunkba. 
Tökéletes életek végtelen sorába pillanthatunk bele sóvárogva, miközben bekerülünk egy egyre mélyebbre csavarodó spirálba.

A magunkkal szemben támasztott elvárásaink exponenciálisan nőnek, s annyira kritikusan tekintünk magunkra, ahogy senki más nem teszi azt velünk.. 

Tehát Te mindig keservesebbnek látod a helyzetedet, mint bárki, aki ismer. És fordítva is igaz. Azokat a hibákat, amiket másnak simán elnézünk, hajlamosak vagyunk magunknak végzetes hiányosságként felróni.

Mire gondolok? Idézem:

Tovább