Példaképek, nem csak nőknek.

Hétköznapi Hősnők

Női szerepeink

Beszélgetés Andrási Betty pszichológussal

2016. május 16. - Hétköznapi Hősnők

happy1.jpg

A héten a NŐIESSÉG kérdéséről fogunk beszélgetni, és szeretnék ezzel kapcsolatban "vitát" indítani - természetesen csak a szó legpozitívabb értelmében véve, afféle diskurzust.

Hisz ez egy nagyon megosztó téma, viszont meggyőződésem, hogy nem mehetünk el szó nélkül mellette, ha sikerszokásokról, vállalkozói (női) létről és a sikeres gondolkodásmód elsajátításáról van szó.

Szerintem nagyon is hozzátartozik mindezekhez, hogy tudjuk, kik vagyunk és milyen szerepet látunk magunknak az életben.

--------------------------------------
Vallomás következik:
---------------------------------------


Néhány évvel ezelőtt, amikor egy személyiségfejlesztő könyvben le kellett írni a pozitív adottságaim mellett azt is, hogy mit érzek a legnagyobb hátránynak, amivel meg kell küzdenem, képzeld,

azt feleltem, azt hogy nő vagyok.

A saját ösztönös válaszomon annyira meglepődtem, hogy elkezdtem egészen mélyen foglalkozni ennek okaival és vizsgálgattam a saját érzéseimet, gondolataimat, amik ehhez a reakcióhoz vezettek.

Ezután tudatosan kerestem a pozitívumokat a női létben, a nőiességemben és nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy megéljem minden szépségét annak, hogy nőnek születtem.

Természetesen azóta sokminden változott és ma már igazi áldásnak tekintem azt, hogy nő lehetek, annak ellenére, hogy persze sokszor nem könnyű.

- TE HOGY ÁLLSZ EHHEZ A KÉRDÉSHEZ?

Néhány hónappal ezelőtt két közéleti személyiség is bombát robbantott egy-egy nyilatkozatával, amiben a "női princípium" mibenlétét feszegették.
Engedd meg, hogy egyet (Kovács Ákos, előadóművésztől) idézzek is:

"Ákos: A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak – én így érzem.
Riporter: Nem az a dolguk? Mi a dolguk a nőknek?
Ákos: Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni."

Ezen egy fél ország felháborodott akkor, sok hölgyemény még a megvásárolt koncertjegyét is visszaváltotta dühében.

- Szerinted is felháborító ez a kijelentés?

- Kérlek írd meg kommentben, Neked mi a véleményed, mi a nők "dolga", mi a női princípium lényege, vagy egyszerűen csak, miben érzed Te magad azt, hogy nőként ki tudsz teljesedni?

Szeretet, karrier, anyaság, alkalmazkodás, gondoskodás, házimunka, társasági élet, kapcsolatok, feleségszerep, a család összetartása, kreativitás, stb... hosszú a sor. 

- Nagyon kiváncsi vagyok több generáció véleményére, ki, hogyan éli meg nőiességét.
- Érezte-e már valaki - hozzám hasonlóan - hátránynak, vagy extra nehézségnek azt, hogy nőnek született?

- Írd meg azt is, Te mit szeretsz a legjobban abban, hogy NŐ vagy!
- Szerinted miért olyan csodálatos dolog ez? (Ha annak látod egyáltalán :D)

Ha olvassák Hőspasik is a bejegyzést, nagyon örülnék neki, ha ők is megosztanák velünk a tapasztalataikat, véleményüket.
- Uraim, hogyan látjátok Ti a női lét mibenlétét?

És hogy a szakértői vélemény se maradjon el, holnap reggel jövök egy interjúsorozat első részével, amiben egy kedves barátnőmmel - aki nőiességtanácsadó, coach és pszichológus - beszélgetünk az életünk során felmerülő női szerepekről.

Addig is nézzük:
- MI A NŐIESSÉG LÉNYEGE SZERINTED?

--------------------------------------------------

Tegnap ígértem, hogy a héten alaposan kitárgyaljuk a nőiesség témáját és voilá, máris elérhető az első interjú a témában!

Interjú 1. része: A NŐIESSÉG NÉGY ALAPMINŐSÉGE

Beszélgetés Andrási Betty pszichológussal.

https://youtu.be/hzOMJEic1wY

Te is érzed úgy néha, hogy összecsapnak a hullámok a fejed fölött, annyi féle szerepnek kéne megfelelned nőként?

A videóból megtudhatod, hogyan légy egyszerre szűz leány és bölcs öregasszony is - természetesen csak belülről, nem buzdítok én senkit élethosszig tartó cölibátusra. :))

Betty azt is elmondja, milyen belső folyamatok zajlanak azokban, akik éppen egyedülállók, s miért van meg nekik is minden okuk a boldogságra.

Időnként bosszankodsz rajta, hogy a pároddal nem lehet igazán beszélgetni, egy-két dünnyögő szóval elintézi a Te mélyenszántó lelkizésedet?
Erre is megvan a nagyon tanulságos magyarázat... amin lehet, hogy egy picit Te is nevetni fogsz

istock_000044678238large.jpg

De nem lövöm le előre a csattanót, nézd meg a videót, és könnyen lehet, hogy azonnal felmented utána a párodat egy-két vélt sérelmed alól! 

▶ https://youtu.be/hzOMJEic1wY

Ha tetszik a videó, ne felejtsd el megosztani, hogy más hölgyeknek is segíthessen kibogozni ezt a XXI. századi káoszt.

----------------------------------------------------------------------------

Interjú 2. része: KARRIER VAGY CSALÁD?

Folytatjuk a beszélgetést Andrási Betty pszichológussal, akivel ezúttal két nagyon izgalmas témát érintünk:

- Karrier és/vagy család
Való-e minden nônek, hogy anya legyen? És egyébként is, honnan szerezzük meg a válaszokat, kihez forduljunk, ha bizonytalanok vagyunk, vagy félünk egy döntéstôl?

- Emberi kapcsolataink
Mi történik velünk, mi ez a nagy online élet, igaz-e, hogy felszínesebbek lettek a kapcsolataink a social media térnyerésével?

familiaymovil.jpg

Íme a megdöbbentő válasz:
▶ https://youtu.be/vWRUharEQ6U

--------------------------------------------------------------------

Interjú 3. része: PÁRKAPCSOLATI PROBLÉMÁK KEZELÉSE

Folytatjuk a beszélgetést Andrási Betty pszichológussal. 

A mai rövid etapban a PÁRKAPCSOLATi problémákat tárgyaljuk ki. 

Ha Te is kiváncsi vagy rá, mi lehet a legegyszerűbb megoldási mód -ügyekben, katt a videóra:
▶ https://youtu.be/OEgH3sIcDO0

man-and-woman-in-love-enjoying-in-nature.jpg

‪#‎hétköznapihősnők‬ ‪#‎párkapcsolat‬ ‪#‎megoldás‬ ‪#‎szerelem‬ ‪#‎andrásibetty‬‪#‎pszichológia‬ #‎nőiszerepek‬ ‪#‎nő‬ ‪#‎4alapminőség‬ ‪#‎szűzleány‬ ‪#‎bölcsöregasszony‬ ‪#‎nőienergiák‬ ‪#‎férfienergiák‬

A teljes beszélgetést itt tudod megtekinteni. 

Ha tetszett a bejegyzés, barátkozzunk a Facebook-on is! 

Nézd meg a Hétköznapi Hősnők videóját is a YouTube-on. 

Benne vagy egy izgalmas kihívásban? Csatlakozz az 50 hét - 50 új szokás csoporthoz itt: 
 https://www.facebook.com/groups/50.het.50.uj.szokas/

Ha szívesen megosztanád velünk a véleményed, vagy bármilyen kérdésed van, bátran kommentelj, vagy írj nekünk a hetkoznapihosnok.official@gmail.com email címre. Várjuk szeretettel az üzeneted! :) 

Tarts velünk és válj a saját életed Hősnőjévé! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapihosnok.blog.hu/api/trackback/id/tr618722774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.