Mennyit ér egy nő? 

A minap egy barátnőmmel beszélgettem, aki 9 év együttélés és két gyermek után épp szétváló félben van, s ahogy ilyenkor az történni szokott, a habos-babos szerelmes duruzsolásból 90 decibelen üvöltés lett. 

Ami az enyém, az a Tiéd is - suttogjuk az elején édesdeden a másik fülébe, majd amikor tányértörésre kenyértörésre kerül a sor, jön a kőkemény matematika. 

Náluk sincs ez másképp, így viszonylag hamar felmerült a ki-mit-hozott és ki-mit-tett-hozzá kérdéskör. És már jön is a feketeleves, lehet készíteni a popcornt:
Lovag:

- Soha nem kerestél annyit, mint én, a sok itthonülés helyett mehettél volna te is továbbképzésekre, vagy törekedhettél volna jobban. Ki tartotta el a családot, míg te a gyerekekkel játszadoztál?! Mit ettetek volna, ha én nem vagyok? 

Hölgyemény: 

- Épp elég volt a háztartást meg a gyerekeket rendezni, nem hogy még karriert építsek! Rád soha nem számíthattam ebben, mégis mindig volt tiszta gatyád és meleg kaja az asztalon. 

Nos, ez a probléma. 
Hogy ami az egyiknek otthonülés, láblógatás, gyerekekkel játszadozás, az a másiknak egy fél élet. 
Rengeteg munkaóra, állandó készenlét - szabadnapok, elismerés és fizetés nélkül.

Persze, ne mondjam én, hogy nem kapott fizetést, mert az ura megkereste a kenyérrevalót, kifizette a törtlesztőket és a rezsit. Sőt, amíg az asszony nem dolgozott, ruháztatta az egész családot és minden anyagi teher az ő vállát nyomta.
Nincs ezzel baj, csak legyünk tisztában, hogy a másik oldal is értékes és elvégzett munka. 

- Mert ugye mi a helyzet a többi teherrel? 

Egy kis túlzással azt mondhatjuk, hogy az kizárólag a nő vállát nyomja, legyen szó a gyerekneveléssel járó édes terhekről, vagy a kevésbé bájos házimunkáról. 
Márpedig ez az, amit hajlamosak vagyunk természetesnek, magától értetődőnek venni.
Mármint az a fél, aki ezeket nem végzi el. 
Mert aki csinálja, az pontosan tudja, hogy ennél durvább szélmalomharc nem létezik.

Sosem fogy el, sosem érsz a végére, sosincs kész és mindig újra termelődik a feladat. 

Szögezzük le, nincsen azzal probléma, hogy ezeket a dolgokat a nő végzi el.
Nem kell ivartalanítani egy férfit azzal, hogy ráparancsolunk, hogy port törölgessen, vagy tortát sütögessen.
(Persze imádjuk és nagyon pasisnak tartjuk, ha mégis magától megtesz ilyeneket! :D )

Azzal van a gond, ha a férfi vagy a család nem értékeli az elvégzett házimunkát, a finom ebédet, a flottul működő háztartást, hanem úgy tesz, mintha ez csettintésre elkészülne.

Mintha az élet természetes ajándéka lenne, hogy a nő csak rágondol a házimunkára és az közben - míg ő egy kényeztető arcmaszkban henyél - az elvégződik magától. 

Bár ilyen szuperképességünk nincs, de velünk született adottságunk a gondoskodás ösztöne.

A mai emancipált világban viszont egyre több nőben erősödik a vágy a saját, fényes karrier iránt is és itt kezdődik a mai párkapcsolatok (és válások) egyik legsarkalatosabb pontja. 

Ugyanis sehol, soha, senki nem adja vissza azt az időt, amit a fehérnép a konyhában, vagy mosással, vasalással, takarítással, kert-szépítgetéssel és gyerekneveléssel tölt. 

A mi napunk is 24 órából áll, s nekünk a normál munkahelyünk mellett kell mindezeket elvégezni.

Hátországot kell teremteni férjurunknak, hogy büszkén és kipihenten indulhasson minden reggel csatába munkába, boldogságos és békés otthont a gyermekeinknek, hogy önfeledten fejlődhessenek.

Mindezek mellé persze tiszta ruhát, mindig élére vasalt nadrágot és vakító fehérséggel ragyogó, keményített inget (mert ez alap), finom falatokat - lehetőleg minden nap és napszakban frissen -, valamint ragyogó tisztaságú házat, hisz "ez aztán tényleg a minimum". 

Lehet-e árcédulát tenni a házimunkára? 

Amikor arról van szó, ki mit tett bele a kapcsolatba, gyakran fel sem merül ezeknek a tevékenységeknek az értéke. 
Pont ezért, mert a legtöbb családban ez természetes. 
Itt, ezen a ponton magasra emelem a kalapom azon fickók előtt, akik besegítenek és azon hölgyek előtt, akik ezt a kezdetektől így alakítják ki. 

Visszamehetünk egy kicsit Ádámig és Éváig, s beszélhetünk arról, hogy az egykori anyukák (jelenkori anyósok) rontják el a kicsi fiukat azzal, hogy mézesmázban fürösztik őket, úgy ugrálnak körülöttük akár még 20-30-éves korukban is, mintha a férfiembernek nem lenne keze vagy lába.

És amíg csak erejükből telik, biztosítják a Mama Hotel szolgáltatásait önzetlenül. 

A férfi pedig hajlamos azt hinni, hogy ez a normális...
De lehet, hogy ha egyszer anya leszek, én is ilyen anya (és majd anyós) leszek. Mert ezt diktálják az ösztönök - gondolom én. 

Visszatérve az árakra, mi történne, ha óradíjban kiszámolnánk a házimunkát, a gyereknevelést? 

Szeritend mennyi jönne ki havonta, amit az alap háztartási munkával minden valamire is való háziasszony megkereshetne - ha járna érte fizetés? 

De mi a megoldás? 

Nem hiszem, hogy van sablonséma. Ahány ház, annyi szokás háztartás. 
De azért lehetnek alapvetések:

1. Értékeld ŐT és az elvégzett munkáját!
Az első és legfontosabb, hogy tanuljuk meg értékelni egymást, és a másik által elvégzett munkát. Ne csak a gyümölcsét élvezzük, hanem ne essen nehezünkre egy "ügyes vagy"-ot, egy "köszönöm"-öt, vagy egy "nagyra értékelem, hogy kézben tartod mindezt"-et a Kedves fülébe duruzsolni. 

2. Sharing is caring - mondanák a tengerentúlon született feleségek és akár igazuk is lehet.
A megosztás törődés. (Na tessék, milyen találó, nem?) 

Tehát ha a pénzkeresés "terheit" (bár kinek mi a teher, ugye) megosztjuk, miért ne járhatna ugyanígy a házimunka?
Lehet azon vitatkozni, hogy mennyire fickós az, ha egy férfi takarít, de azért nem kell mindjárt Freddie Mercury porszívózását látni magunk előtt. 


Sokszor bőven elég ha egy-két teregetést, bevásárlást vagy mosogatást átvállal a teremtés koronája. Uraim, mi minden ilyen megmozdulást nagyra értékelünk!! :) 

3. Szakavatott segítség igénybe vétele. 
Sokan ódzkodnak attól, hogy külső erősítéssel tartsák karban a háztartást, pedig brilliáns megoldás lehet.
Ha anyagi lehetőségeink engedik, és úgy érezzük, könnyítene a helyzetünkön, akkor tekintsünk magunkra ebben az esetben úgy, mint munkaadók. 

Az, hogy van bejárónőd, még nem jelenti azt, hogy megbuktál háztartásból.
Se azt, hogy NŐből.

Számos hölgy (földre szállt angyalka) van, aki örömmel elvégzi a házimunkát, tisztes fizetésért cserébe.
Még arra is jó esély van, hogy ő jobban csinálja, mint az, aki egyéb családanyai teendői és karrieraktivitásai mellett kényszerpályán söpröget otthon. 

4. Teregesd ki a szennyest!
Tehát tisztázzuk előre a dolgokat.
Jobb, ha nem az összeköltözés után pár hónappal, vagy a gyerkőc érekezéskor derülnek ki a turpisságok, ugye. 
Mert az cseppet sincs rendjén, ha a cikk elején említett példának megfelelően, váláskor indul a matek, hogy ki mennyit is tett hozzá. 

Egy értelmes, felnőttekhez méltó kommunikációval megtámogatott kapcsolatban nem jelenthet gondot kiteregetni a szennyest. Mármint nem úúúgy, a szárítókötélre, hanem egymásnak.
Elmondani, hogy kinek, mi a fontos, mi az értékrend, mik az elvárások.
Tisztázni, ki mit vállal - örömmel -, mi az, amiről inkább lemond, mi az, amire nem hajlandó, s miben számít a másik segítségére. 

És hogy mennyit ér egy nő? Lehet árcédulát tenni a házimunkára? 

Lehetne, igen. Ki lehetne számolni.
De nem ez a megoldás.
Egy normális kapcsolatban nem kell ennek így lennie. 

Sokkal inkább kell, hogy tiszteljük egymást annyira, hogy észrevesszük, ha a másiknak már lóg a bele, és besegítünk, ha szüksége van rá.

- Nőként tisztában kell lennünk azzal, hogy megcsinálni egymás után 4 tárgyalást, céget kormányozni és mammutot lőni minden nap baromi fárasztó.
6 óra tárgyalás dimenziókkal több agykapacitást igényel, mint a barátnőnkkel csevegni 6 órán át. 
A fickó fáradt utána. Nem tesz jót neki, ha egy hétfejű várja otthon.
Rossz hatással van a potenciájára is. (De csak az otthonira...)

- És ha a pár női tagja is dolgozik, rá ugyanúgy érvényes a tolerancia szükségessége!
Nem elvárható, hogy egy hosszú munkanap után fülig érő mosollyal seprűt, porszívót, fakanalat, serpenyőt, mosószert, kisbabát, nagytestvért és még tűsarkút is ragadjon. 
(Csak hogy elég szexuális látványt nyújtson, miközben az ura a kanapéról, a távirányítóval a kezében végignézi, ahogy rendbevágja a lakást... )

Kell, hogy megértsük, a nő sem robot(gép).  

- És ugyanennyire kell, hogy elfelejtsük azt a hímsoviniszta faszságot  butaságot, hogy a háztartás női munka, s hogy alap, hogy csillog-villog a ház.

Azoknak az uraknak pedig, akik még mindig ebben a mesében hisznek, sok szeretettel javaslok egy hét szerepcserét. A nagyobb hatásfok kedvéért, iskolai szünidőben. :) 

Nálatok hogy megy ez a dolog? Hogyan osztjátok el a házimunkát? 

Ha van tuti, bevált recepted, írd meg kommentben! A legtöbb lájkot kapó taktikát szabadalmaztatom és kezdeményezem a törvénybe vésetését... ;) 
Na jó, csak viccelek. De lehet, hogy másnak pont a Ti módszeretek lesz tanulságos. 

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod!