Példaképek, nem csak nőknek.

Hétköznapi Hősnők

Elég vagy

Nem túl sok és nem túl kevés

2017. február 28. - Hétköznapi Hősnők

Sokat beszélgettünk ma egy kliensemmel a megfelelni vágyásról. 
Arról, hogy már olyan szinten űzzük ezt, hogy nem csak a saját személyiségünket, de gyakorlatilag az álmainkat is mások elvárásaihoz igazítjuk. 

Nem kell okvetlen egy konkrét személyre gondolnod ilyenkor, lehet ez a társadalom, a környék többi lakója (Mit szólnak majd...), szereplők a múltadból, vagy az elképzelt jövődből (Pl.: Akkor leszek majd jó feleség / anya / nagymama, ha...). 

Azonosítsd ezeket a - sokszor tudat alatt munkálkodó - berögződéseket, és szabadítsd meg Magad tőlük. 

Első lépésként engedd meg az álmaidnak, hogy szabadon szárnyaljanak. Legalább azt engedd meg Magadnak, hogy olyan életet vizualizálj, amilyenre valóban TE vágysz! 

És hidd el azt, hogy elég vagy. Elég vagy ahhoz, hogy szeressen egy férfi / nő, elég vagy ahhoz, hogy szeressenek a gyermekeid, elég vagy ahhoz, hogy szeressenek a szüleid. 

S ha Te ragaszkodsz ahhoz, hogy elég vagy így, ma, most, ahogy vagy, és nem teszed saját Magad számára is egy jövőben megvalósuló dologtól (vagy rosszabb esetben számos dologtól) függővé önmagad szeretetét, akkor fognak tudni mások is tiszta szívvel szeretni Téged. Így fogsz tudni adni és kapni. <3

»»» Ha meg akarsz felelni, soha nem fogsz megfelelni. «««

Drága Hősnőm / Hősöm!

Ma, itt és most úgy vagy jó, ahogy vagy. Egy csodálatos és szeretetre méltó, különleges ajándéka vagy az életnek. 
Fordulj szeretettel önmagad és a világ felé, és ugyanezt fogod visszakapni. 
Ha úgy érzed, fejlődni szeretnél, légy nyitott a mindennapok tanításaira, de ne tedd önmagad szeretetét ettől függővé.

Nincs "Majd akkor, ha...". Most van.

Gyönyörű reklám, amit 2017-ben mindenkinek látni kell

Te meg mernéd ezt csinálni? :)

Kicsit elkanyarodunk ma a Hősködés témakörétől, és szimplán, mint nő szeretném Veletek megosztani ezt a kis videót. 

Szerintem ez is fontos feladatunk és senkinek nincs olyan nagy szíve az ilyesmihez, mint egy nőnek :) <3 

Az ételkészítés folyamata, az étel megosztása, az ezáltali gondoskodás és a közös étkezések ereje... mind-mind tiszta szeretet. :) 

Te kivel ülnél szívesen egy asztalhoz? 

Egyszer nyersz, egyszer tanulsz

1. Azt kérdezte tőlem ma reggel a Pozitív naplóm, hogy: 
- Mi az a hiba / csalódás, amiből tanultál a héten?
- És mit?
Legszívesebben azt válaszoltam volna neki, hogy: 
- Hú, banyek, mennyi időd van, hol kezdjem?!

De ennyivel nem úszom meg. :) 
» A mai kérdés ismét emlékeztetett arra, hogy a hibáink, kudarcaink nem azért vannak, hogy földbedöngöljenek minket, hanem azért, hogy tanuljunk belőlük. 
Még ha elsőre baromira nem ezt az érzést keltik is :/

Őszintén szólva, a hetem rengeteg szomorúságot, fájdalmat és kudarcot tartogatott nekem. Ha lehetne, ezt a hetet úgy, ahogy van, kitörölném.

És igen, ilyenkor ott lebeg az én fejem fölött is a gondolat, hogy megfogjam ezt a naplót és úgy kivágjam az ablakon, hogy a lába se érje a földet, utána kiáltva, hogy:
"Menj te a csudába a tanulságaiddal együtt!" (csak talán ennél egy kicsit cifrábban mondanám)... 
De ezzel tudom, hogy csak én veszítenék.

( Saját naplót innen tudsz rendelni: http://bit.ly/PozitivNaplo )

Ha így tennék, azt jelentené, nem tudok szembenézni magammal, legyőztek a nehézségek és képtelen vagyok jobb emberré válni.

Könnyebb lenne-e ezt az utat választani? Most úgy érzem, sokkal.
- Dehát milyen Hősnő az, aki átadja magát a kínlódásnak, nem? :))

Na nézzük, mit lehet tenni, ha építkezni akarunk a hibáinkból, kudarcainkból, nem pedig összeomlani a súlyuk alatt:

» Ha bámilyen negatívum ér, próbáld meg az előnyöddé kovácsolni azáltal, hogy végiggondolod, mit profitálhatsz belőle. 
Nem anyagilag, hanem emberileg.

Kérdezd meg Magadtól: 
- Milyen fejlődési lehetőséget kínál nekem ez a helyzet?

Ehhez persze nagyfokú önkritika is szükséges, hisz sokszor azt kell tudni mondani magunknak: 
- Igen, ezt én szúrtam el. / Igen, nem tettem meg mindent.

» Azzal, hogy ezt ki tudod jelenteni, először is kilépsz az áldozatszerepből. 
Többé nem azt látod, hogy a dolgok Veled csak úgy megtörténnek, hanem felelősséget vállalsz.

» Másrészt lehetőséget adsz Magadnak a fejlődésre. 
Gondold végig, hogy azzal, hogy kimászol a csávából, milyen emberré válsz? 
Erősebb, bölcsebb, okosabb, rutinosabb, tapasztaltabb, bátrabb, kitartóbb, stb... - Milyen leszel?

A tapasztalat nem más, mint az elkövetett hibáink összessége. S ezeknek a hibáknak kizárólag akkor van értelme, ha képes vagy tanulni belőlük.

»»» Úgyhogy merengj el rajta egy kicsit ma Te is, milyen tanulsággal ajándékozott meg a héten az élet, milyen kihívást küzdöttél le, s milyen emberré válhatsz azáltal, ha végigmész az úton, amit ez a helyzet kínált Számodra! :)

-----------------

2. A Pozitív naplóm második kérdése ez volt: 
- Mi az, amit megtettél, pedig egyáltalán nem volt könnyű?

Ezt a kérdést azért szeretem, mert emlékeztet az erőnkre. Emlékeztet a megannyi apró győzelemre, amiket a mindennapokban elérünk, csak hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk.

Az önértékelésünknek egy szerves részét képezi az, hogyan tekintünk magunkra, tisztában vagyunk-e az értékeinkkel és mindazzal, amit már elértünk.

Ha egy ilyen kérdés segítségével végiggondolod, mi volt az a héten, amiért kiléptél a komfortzónádból, legyőzted egy félelmedet, vagy csak szimplán önmagadat, akkor máris egy kicsit közelebb kerülsz a Benned élő Hétköznapi Hősnőhöz! :)

És vele igazán jó dolog találkozni... <3

Szóval, ha vezetsz Pozitív naplót, ha nem, adj Magadnak pár percet ma, és gondold végig ezeket a tanulságokat.

Hidd el, jó érzés lesz és mindig segít egy kicsit erősebbnek látni a fényt az alagút végén!

--------------------------

Nincs még Pozitív naplód, de szeretnél? 
Katt ide: http://bit.ly/PozitivNaplo

Csodás hétvégét kívánok Neked!

Szeretettel: Kata <3

 

#hétköznapihősnők #PozitívNapló #egyszernyerszegyszertanulsz

BOLDOGSÁG

Azt hiszem, ez a gondolat akkor segít a legjobban, amikor elhisszük magunkról, hogy pocsék az életünk, nem tartunk még sehol, túl nehéz ma a lét, bezzeg az XY ide jön, oda megy, mindenki más már előrébb tart, stb...

Ha ilyen káosz zakatol időnként a fejedben, jusson eszedbe, mennyi mindened VAN, mennyi mindent elértél, megtanultál, milyen izgalmas emberré váltál, mennyire tudsz szeretni, mennyit fejlődtél, és juss el a megannyi apró élményig, amit nap mint nap átélhetsz.

Ezekre koncentrálj kérlek, tudod a boldogság itt van. Nem egy nagy célhoz kötött, nem egy állapothoz kötött, hanem pillanatokhoz és pillanatok sorozatához kötött.

Ha a jelenben nem találod meg a boldogságot, hidd el, a jövődben sem fogod.

Szóval ne a gondolataidban keresd, ne a tárgyakban, amit birtokolsz, ne is a céljaidban, amiket majd egyszer elérsz.

Nézd végig a jelen helyzetedet és találj meg benne minden apróságot, amiért boldog lehetsz.

Úgy érzed semmi örömöt nem találsz benne? Keress tovább!

Egy kis segítség: http://bit.ly/PozitivNaplo

És ha nagyon nem megy, egyszerűen változtass:

- Jobban tetszene, ha vidámabb ember lennél? 
» Legyél vidámabb! 
- Jobban tetszene, ha bátrabb ember lennél? 
» Legyél bátrabb! 
- Jobban tetszene, ha egészségesebben élnél? 
» Gyerünk, állj neki még ma! 
- Jobban tetszene, ha többet tudnál? 
» Tanulj! Tanulj most, ne "majd egyszer"...

Pont a "majd egyszer"-rel van a probléma. Tudod miért? Mert sosem jön el!!

Szóval, drága Hősnőm, a boldogság ott van előtted, most is. 

Ajándékozd meg Magad és a világot a legszebb mosolyoddal, lélegezz mélyen, húzd ki Magad és érezd, hogy élvezed a pillanatot!

<3 <3 <3

 

#hétköznapihősnők #boldogság

5 + 1 tipp a lustaság ellen

Ne minősítsd le magad, inkább vesd be ezeket a módszereket!

cat-sleeping-in-a-funny-position-cute-lazy-british-shorthair-1440x900-wide-wallpapers_net.jpgMegvan az érzés, hogy csak ülsz a kanapén, a lábad feltéve, távirányító vagy / plusz mobil a kezedben és üveges tekintettel azon merengsz, hogy már megint hogy elcseszted az időt? 

(Hölgyeknél a jelenet opcionálisan kiegészül egy divatmagazinnal, egy kis csokival vagy egy pohár borral, pasiknál végtelenített TV kapcsolgatással, hírek olvasásával, Playstation-nel vagy meccsnézéssel.) 

S ahelyett, hogy kiélveznéd a pihenés üde pillanatait, ostorozod magad:
- Már megint lusta vagyok.
- Gyenge vagyok.
- Ma is elbaszkuráltam az időmet.

Ami ilyenkor a probléma, az az, hogy jellem-kérdést csinálsz az egészből,
és azonosítod Magad a pillanatnyi helyzettel. 
Nem azt mondod, hogy pihensz, töltődsz, megengeded Magadnak,
lehetővé tetted,
vagy éppen így döntöttél,
hanem egyenlőségjelet teszel Magad és a lustaság közé. 

Mi ennek az eredménye? -» Bazirosszul érzed Magad.
Utálod a napod, utálod a lustaságot, a gyengeségedet, a feladataidat és a végén utálod Magad is.

De ezt felejtsd el!

Tovább

Egy örök mosoly emlékére

"Én megyek ő hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám."

maxresdefault_3.jpg

Elment egy barátunk.

Nem csak úgy külföldre, haza, vagy egy másik munkahelyre… hanem örökre.
A szívem egyik felét a végtelen szomorúság, a másikat pedig egy szűnni nem akaró gondolat tölti be, ezt szeretném most kiírni magamból.

A barátunkat nem egy betegség győzte le, nem érte baleset és nem hogy nem volt még öreg, hanem mocskosul fiatal volt ahhoz, hogy meghaljon.
A barátunkat az élet győzte le - legalábbis én így fogalmazom magamnak.

Elveszítettük őt.

Először szó szerint, mert december 23-án elindult otthonról és nem ért haza többé.
Őrjítően hosszú hetek teltek el úgy, hogy senki nem tudta, hol van. De egy valamit mindenki tudott:

Hogy Zoli bajban van.

Százak indultak a keresésére, dacolva az irdatlan hideggel, nem törődve fáradtsággal, ünnepekkel, családi és munkahelyi kötelezettségekkel.

S hogy miért akartak ennyien segíteni?
Nem azért, mert fiatal volt, erős és egy állandóan nyüzsgő, társasági lény, hanem azért, mert Zoli olyan ember volt, akitől mindenki kapott valami jót.

Egy mosolyt, egy viccet, egy baráti ölelést, egy meglepetést, szaktudást, segítséget, egy jó szót, inspirációt a sporthoz, közös röhögést, egy kis zsiványságot, egy finom vacsorát, egy-egy felejthetetlen baráti estét, egy-egy vidám koccintást, szerelmet, órákon át tartó beszélgetést, vagy éppen egy életreszóló barátságot.

Emberek ezrei szurkoltak neki, hogy előkerüljön, s szerintem nem vagyok egyedül azzal sem, hogy azt álmodtam, jól van, boldogan koktélozik valahol és odakacsintott, hogy minden rendben.

És most itt állunk, nagyon is ébren, üveges tekintettel bámulva magunk elé, és azt kérdezzük, hova lett az életre szóló barátunk. Hova lett az a jellegzetes mosoly, hova lett az a rengeteg erő, kitartás és jókedv, amivel Zoli élte a mindennapjait.

Emlékszem, amikor megismertem - munkaügyben - , más volt, mint a kollégái. Sokkal közvetlenebb volt, sokkal vidámabb, nem épített falat magunk közé, hanem egyből, úgy teljes csupaszív mivoltában állt oda, tanított, közreműködött és mindig segített, ha kértük.
Aztán pár évvel később újra megismerhettem, immár egy drága barátnőm oldalán Őt, mint Férfit.

A romantikust, a játékost, a meglepetéseket okozót, a társasjátékozót, a buliban ránk vigyázót, a törekvőt… az erős Férfit. És ezzel együtt a bújós, sebezhető, érzékeny, szeretetre vágyó Férfit is.

Emlékszem a baráti beszélgetéskre négyesben, emlékszem az ínyencségére, a konyhaművészetére, az igényességére, a mulatságokra, a filmnézésre, a mindig makulátlan megjelenésre, a jókedvre, és arra a mosolyra… mindig csak az az elfelejthetetlen Zolis mosoly.

Aztán másfelé sodort minket az élet, de tavaly ősszel újra találkoztunk. Egy még nagyvilágibb, még jobb megjelenésű, szuper sportos, még nagyobban gondolkodó Férfit láttam, akinek az életében talán már csak az a mosoly volt állandó.

És megbeszéltük, hogy naná, hogy találkozunk újra, naná, hogy összeülünk csak úgy, beszélgetni, vagy elmegyünk bulizni, mert az olyan jó volt régen mindig.

De nem találkoztunk, mert az élet zakatol tovább, mindenki éli a napjait, hajtja a többet, a jobbat, a szebbet… - és aztán időnként kegyetlenül a fejünkhöz vágja, hogy addig örüljünk, amíg még zakatol.
Hogy addig éljünk, amíg itt vagyunk. Nem lehet csak félig élni, csak kicsit odatenni magunkat, csak gyakorolgatni és készülni valamire, ami talán sosem jön el.

Mert ez nem egy jelmezes főpróba, ez itt és most, maga az ÉLET.

Ahogy nézem a képeit, azt érzem, ő igazán megélte. Volt, hogy két végén égette a gyertyát, volt hogy nagyon hajtotta ő is, volt, hogy sokkal többet adott, mint amennyit kapott, és volt, amikor már nem tudott magából adni.

Mert a felszín alatt baj volt. És ezt talán csak azok tudták, akik nagyon közel álltak hozzá.

S pont ez az a gondolat, ami nem hagy nyugodni, itt ül mázsás súllyal a vállamon, a végtelen szomorúság kezét fogva.

Belenézek a fényképeken a szemébe, ugyanolyan színű, mint az enyém. Nézem, ahogy edz, ugyanúgy, mint más barátaim. Nézem a megjelenését, és látom magam előtt, ahogy reggel válogat a ruhásszekrény előtt állva, hogy megtalálja aznapra a tökéletest. És elképzelem, ahogy azon morfondírozik ő is, hogyan juthatna még előrébb a munkában, hoagyan fedezhetné fel még inkább a világot, hogyan válasszon igazán hozzá való párt, hogy csináljon még többet, jobbat, szebbet…

Mégis, van valami, ami nem látszik a képeken és soha nem volt ott a képzeletemben sem, amikor rá gondoltam.

Pedig ott élt Zoliban, a mindennapjai szerves részeként, cipelte magával.
És lehet, hogy más barátaim is cipelik.

Félelem? Szorongás? Elégedetlenség? Fáradtság? Elkeseredettség? Kudarc? Betegség? Gyengeség? Szomorúság? Letörtség? Bűntudat? Lelki bánat? Fájdalom?

Lehet, hogy valamelyik a Te barátaidban is ott van… csak nem tudsz róla, mert nem látszik a képeken.

Nem látszik a tökéletesre filterezett életeken, nem látszik a makulátlan megjelenésen, a bivalyerősre sportolt testeken, nem lehet kivenni a basszus dübörgéséből az átbulizott éjszakák zajában. Mert nem állunk meg a rohanásban, nem figyelünk egymásra és nem kérünk segítséget - talán azért, hogy ne csorbuljon a kép.

ff0416bc6362b64e66f61dc0e93d412f.jpg

Miután megtudtuk, hogy Zoli elment, a közösségi oldalakat ellepték az érthetetlenség, a szomorúság, a tehetetlenség, a gyász és a búcsú súlyos szavai… Rengetegen írták, hogy mennyire szerették, hogy mennyi jót kaptak tőle, hogy mennyire fog hiányozni, hogy mennyire felfoghatatlan, hogy nincs többé.

Amikor eltűnt, ismerősök és ismeretlenek százai üzentek neki, keresték, szurkoltak, nyomoztak, imádkoztak… most pedig egy kis boldog emlékezést csempészve a végtelen szomorúság és a gyász fekete ködébe, mesélünk róla egymásnak. Elmeséljük, kinek mi a legkedvesebb emléke róla, ki milyen sztorit élt át vele, ki hogy emlékszik rá.

Ezzel talán könnyítünk a saját lelkünkön... De tudjátok, mi az a kérdés, ami nem tágít a fejemből?

Miért nem tettük ezt meg addig, amíg itt volt?

Amíg itt van velünk Ő, az az ember, akit annyira szeretünk, akit olyan jó fejnek tartunk, akitől csak jót kaptunk, akinek drukkolunk, akinek szívesen segítenénk, aki az életünk fontos része, vagy csak egy jó emléke.

Nekünk most Zoli, de Neked lehet, hogy Józsi, Erika, a kollégád, a csapattársad, a szomszédod, a szerelmed, vagy a buszon melletted ülő idegen.

Miért nem kérdezzük meg egymástól, hogy figyelj, hogy vagy, úgy igazán?

Hogy lehet az, hogy valakit, akit ennyien, ennyire szeretünk, legyőzhet az élet?
És hányan vannak még, akik lehet, hogy most indulnak el egy olyan útra, mint Ő, karácsony előtt?
Ahonnan már soha nem térnek vissza…

Hogy lehet, hogy azt mutatjuk, minden OK, hogy csinosak, erősek és törekvők vagyunk, közben semmire nem vágyunk jobban, mint hogy valaki meghallgasson minket, vagy hogy segítsen?
Hát milyen szeretet a mi szeretetünk? Milyen őszinteség a mi őszinteségünk?

Hogy lehet, hogy több száz, több ezer ember szeretete, barátsága, imája egyszerűen pár héttel elkésik, és ezzel már menthetetlenül feleslegessé válik??

Miért nem vagyunk ott, amikor igazán szükség van ránk?
És miért nem szólunk, miért nem mutatjuk meg a sebzett, félő, csalódott, vágyódó, összeomlás szélén álló lelkünket, amikor igazán szükségünk van valakire?

Tudom, hogy Zoli mellett az utolsó időszakban is fantasztikus emberek, igazán jó barátok álltak, és biztos vagyok benne, hogy mindig számíthatott rájuk.
Csak azt nem tudom, hol volt a többi sokszáz ember szeretete, hálája, segítsége akkor, amikor még érhetett volna valamit? Igen, magamat is ide sorolom.

Miért nem valósult meg az a találkozó, amit akkor ősszel megbeszéltünk, miért nem hívjuk fel egymást gyakrabban, hogy éreztessük:

Itt vagyok, számíthatsz rám.

Ezt a csodálatos embert már nem tudjuk visszahozni. Itt marad a keze nyoma a kezünkben, a mosolya a mosolyunkban, a történetei az emlékünkben, a szeretete a szívünkben, a lelke a lelkünkben.

Ez visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen, végezetes hiba volt. Elkéstünk.
Elkéstünk a szeretettel, az aggódással és a segítséggel.

Kérlek, tegyünk róla, mindannyian a saját környezetünkben, hogy ne fordulhasson elő ilyesmi.
El lehet késni a fodrásztól, le lehet késni a buszt, késhetsz a találkozóról, vagy a munkahelyedről is…

De a szeretettel, az aggódással és a segítséggel nem szabad elkésni, mert lehet, hogy akinek szüksége lenne rá, már nem tud tovább várni.

-----------------------------------

Írta: Siklós Katalin
Hétköznapi Hősnők

Így legyen olyan ékszered, amilyen senki másnak nincs!

A Joyjewel sztori - az öröm, a csillogás és az egyediség találkozása. Interjú egy igazi Hétköznapi Hősnővel :)

Egy őszinte és nagyon inspiráló beszélgetés következik nőkről, nőknek. Üzletről, anyaságról, ékszerekről, egyensúlyról és kitartásról. Fogadd sok szeretettel :) 

Amikor Helgával időpontot egyeztetek, kiderül, hogy nagyon közel lakunk egymáshoz, így hamar el is vetjük az irodai találkozó ötletét, kávézzunk inkább egyet a törökbálinti Like Bistro-ban.

Napsütéses reggelen indulok útnak, és a Hősnő interjúk előtti szokásos kíváncsiság motoszkál bennem... mindig különleges alkalom olyan hölgyekkel beszélgetnem, akikkel tudom, hogy bizonyos szempontból nagyon is egy cipőben járunk. Ugyanis egy nőnek óriás kihívás a karrier és a magánélet közti egyensúly megtalálása - na de ne szaladjunk ennyire előre a témában, elmesélek mindent az elejétől. 

Ismerd meg Egervári Helga - és a Joyjewel ékszerek - történetét

Tovább

Bal lábbal keltél fel? Örülj neki!

Mit tanulhatunk egy amputált csodalánytól?

ice_cold_morning_by_laughlady99-d5uc3tx_1.jpg

Hétfő van, amikor nekiállok írni ezt a bejegyzést. Reggel 9 óra. 5-kor keltem és bármennyire is tele vagyok lendülettel, azért megjegyeztem magamban, hogy a francért kell nekem ilyen korán edzésre járnom, bakker még sötét van...
De azért összekanalaztam magam, meg a cuccaimat és elvágtáztam az edzőterembe. 

Lábnap. Az egyszerre rettegett és imádott és még 2 nap múlva is megfogomemlegetni lábnap.

Páros lábas gyakorlatok, guggolás, kis súly, nagy súly, majd egylábas erősítések... Dobozra fellépés, 15 ismétlés lábanként, 4 körben. Uh. Mire a jobb virgáccsal lecsavarom az első adagot, már úgy zihálok, mint egy gőzmozdony, s akkor jön még a bal láb. 

És ha tegnap nem néztem volna a TEDx youth Budapest online közvetítését, valószínűleg még egy kicsit nyüszögnék is az edzőmnek, hogy a fffene, hogy duplázni kell ezekből a feladatokból. 
De így, hogy láttam, nem rinyálok. Sőt.

A valaha megélt legnagyobb kedvvel küzdöm végig magam a napi edzés-adagon, mert boldoggá tesz, hogy én legalább küzdhetek. 

Na, félreértés ne essék, nem a mazochizmus egy új válfaja szállt meg. Pusztán egy csapásra megtanultam értékelni tök alapvető dolgokat is. 

Amennyire olyan világot élünk, hogy halmazzuk a jót, a tárgyakat, az élményeket és egyszerre több valóságban próbálunk (online és offline is) jelen lenni, annyira eltávolodtunk az alapoktól. 
Elfelejtettük, hogy mekkora áldás például az, hogy egészségesek vagyunk.

Ez az ajándék általában csak akkor tűnik fel, amikor hiányzik, azaz ha befigyel egy betegség. Vagy akár csak beszakad egy körmünk vagy elvágjuk az ujjunkat. 

Úristen, mekkora para tud lenni az is, hogy hirtelen másképp kell csinálni megszokott dolgokat, mert az egyik ujjacskánk végén valami gikszer van. Pfff... Nem tudsz úgy nyúlni semmiért, ahogy megszoktad. Szeletelni, törölgetni, mosogatni, kinyitni, bezárni, hajat mosni, stb. Egy nyavalyás köröm miatt is újra kell tervezni egy csomó, rutinból működő dolgot. Hajjajj... tragédia, mi? :)

Az van, hogy az ideális körülmények hajszolásába belecsavarodva szép sunyin szokásunkká vált a rosszkedv és az elégedetlenség.

Zsörtölődünk, panaszkodunk és szívből utáljuk a hétfőt. Utálunk korán kelni, haragszunk a főnökünkre, ki nem állhatjuk a szomszédot, utáljuk, ha rálépnek a lábunkra a metrón és puskával is alig lehet kikergetni minket, hogy felnézzünk az okostelefonunkból és mondjuk fussunk egy kört a ház körül. 

Hm. Egészen addig, amíg észhez nem térít minket valami vagy valaki

ke_pernyo_foto_2016-11-21_12_14_02.jpg

Fotó: https://www.instagram.com/robotgirl_reka/

Megismertem egy lányt, aki bármit megadna azért, hogy futhasson egy kört a ház körül. 

Lukoviczki Réka, alias Robotgirl 2 évvel ezelőtt, 21 éves korában szenvedett autóbalesetet, aminek következtében amputálták a bal lábát.

Tegnapi TED-es előadásában hosszasan mesélt arról, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül. Fizikailag és lelkileg is. 
Betekintést engedett a hallgatóságnak olyan küzdelmeibe is, amikkel az emberek 99,9%-ának soha nem kell szembesülni. Fantomfájások, lelki vívódás, vagy a műláb kialakítása, folyamatos állítgatása és a fizikai kondíció megőrzése, hogy egyáltalán járni tudjon.

Na ez az. És akkor én nyavajgok, hogy nehéz felkelni reggel? Vagy hogy nem úgy áll rajtam egy ruha? 

Értem én, hogy nem kell más életéből kiindulni, persze, de igenis lehet példát venni Róla és erőt meríteni az Ő élni akarásából, élet-szeretetéből és életerejéből. 

Ez az, amiért nekiálltam ennek a cikknek.
Ezt akartam kikiabálni magamból, hogy ha ez a törékeny, fiatal lány ilyen gigászi óriásokhoz méltó lelkierőt tudott növeszteni, akkor szedd már össze Magad Te is!!! 
És szedjük össze magunkat mindannyian, és vegyük észre, hogy minden, de minden múlandó itt körülöttünk! 

Ahogy múlandóak a jó dolgok az életünkben, ugyanúgy múlandók a problémáink is. S ha jobban megvizsgáljuk őket, igazából nem is akkora problémák. 
Menjen a zzzzédesanyjába, aki rálépett a metrón a lábádra? Hm. Örülj neki, hogy volt mire rálépnie. Vagy hogy olyan városban élsz, ahol van metró. (Még ha néha kicsit ki is gyullad :D )

Fáradt vagy és nincs kedved mozogni, felkelni, meg egyre hidegebb van odakinn? Ugyanmár. Közben egy - talán pont annyi idős lány, mint Te - hosszú napokat tölt egy műhelyben, arra várva, hogy a művégtagját újra átalakítsák, hogy ne törje, szorítsa, szúrja úgy a maradék lábát... Hogy járhasson.

Figyelj, az élet szép. Sőt, az élet nagyon szép, csak észre kell venni! 

Ahogy Réka írja blogján, semmi biztosíték nincs arra, hogy az, ami ma fontos, holnap is itt lesz, úgyhogy ne halogass! Legalább azt ne, hogy elkezdj igazán élni, s hogy elkezdd gőzerővel élvezni az életet.

Ha tudnád előre, hogy meddig tart, mi mindent csinálnál másképp? 
Oh... ez nagyon kemény kérdés, ugye? 

De szerintem pont azokat a dolgokat kezdd el még ma, amik most átfutottak a fejeden! 

ke_pernyo_foto_2016-11-21_16_41_52.jpg

Fotó: https://www.instagram.com/robotgirl_reka/ 

Ami a legdöbbenetesebb ebben a fiatal lányban, az a hihetetlen pozitivitás.

Ha láttál már mosolygós és életvidám embert, akkor azt szorozd meg hárommal.
Na, ő Lukoviczki Réka, a Robotlány. 

Aki egyetemre jár, motivációs előadásokat tart, modellkedik, ír, más amputáltaknak segít, és keményen dolgozik azon az álmán, hogy újra tudjon futni.

S akinek állva tapsolt egy egész TEDx Youth konferencia terem (pedig ez őszintén nem túl gyakori...).
Vele együtt sírt és vele együtt nevetett - a lábatlan viccein - mindenki, aki csak hallotta a történetét. 

Vajon azért sírunk ilyenkor, mert sajnáljuk azt, akivel ez megtörténik,
vagy mert hálásak vagyunk, hogy nem mi voltunk azok?

Azt hiszem, részben a csodálat csal könnyeket a szemünkbe.
Mert olyasvalakit látunk, aki képes volt embertelen mennyiségű erőt összeszedni magában és felállni egy óriási mély szakadékból. S közben úgy reagálni a változásra, ahogy arra nagyon kevesek képesek. 

Kevés olyan embert ismerek, aki nála szebbnek látja az életet.

És lehet, hogy egyet sem, aki ennyire tudatos lenne. 

- Réka tudatosan és határozottan menetel álmai felé és sorra pipálja ki kitűzött céljait.
- Következetesen vigyáz az idejére, mert tudja, hogy az a legnagyobb kincs.
- Nem vesztegeti, s nem csinál olyan dolgokat, amikhez semmi kedve.
- Tud NEM-et mondani arra, ami nem viszi őt előrébb.
- Le tudja söpörni magáról a felesleges elvárásokat.
- És szívből élvez minden egyes pillanatot.

Megéli az életet. Most. Úgy, ahogy van. Úgy, ahogy most van.

Mondd, ugye nem kell mindannyiunknak szembenézni a halállal ahhoz, hogy ezt megtanuljuk? 

1918270_873006369487410_3894015280764785677_n.jpg

Fotó: https://www.facebook.com/pg/RobotGirlReka/

Réka, Te csoda-Robotlány! Örülök, hogy megismerhettelek és figyelj, tudom, hogy nemsokára futni fogsz! Nem csak álmodban, hanem nagyon is ébren, a szuperlábaddal!!! Nagyon drukkolok Neked! <3

----------------------------------------------------------

Téged is lenyűgöz Réka hozzáállása? 

Írd meg a véleményed kommentben, kíváncsian várjuk!
S ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod! :) 
Azt hiszem ez a történet igazán érdemes rá, hogy minél több emberhez eljusson. 


És ha van kedved egy kis közös Hősnősködésre, gyere, barátkozzunk Facebook-on is :)

Vagy nézd meg a Hétköznapi Hősnők videóit a YouTube-on!

Tarts velünk és válj a saját életed Hősnőjévé! :)

Kata

Siklós Katalin

Mi a bajuk a pasiknak a női önbizalommal?

Tényleg a magabiztos nők miatt hal ki Európa?

 

aid2101506-728px-be-a-feminist-as-a-man-step-1-version-2.jpgAmikor elkezdtem a Hétköznapi Hősnők magazint írni, megfogadtam, hogy én aztán nem leszek az az elvetemült feminista, aki a férfiak ellen ágál a cikkjeiben. 

Mert szent meggyőződésem, hogy ha a mai nőnek nem tetszik a saját helyzete, az egész egyszerűen nem a fickója hibája, hanem a sajátja. Ha másnem azért, mert rosszul választott. 

Ezt nem jó hallani? 
Szerintem csak annak, aki olyan szépen befészkelte magát az áldozatszerepbe, mint annak idején az édesanyja karjaiba, s a mai napig ott ringatja magát - mert sokkal könnyebb mindig másra mutogatni a saját sorsunk miatt.

Könnyebb a másikat felelőssé tenni, mint a tükörbe nézni és azt mondani: 
Igen, én kúrtam baltáztam el. 

Csak illene észrevenni, hogy azóta felnőttünk, és már nem anyukánk - és nem is a partnerünk - dolga, hogy megóvjon és boldoggá tegyen minket, hanem első körben saját magunké. 

A saját boldogságod a Te felelősséged - nem másé

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor tizenéves kollégista koromban, a pécsi Nevkó előtt állva leesett a tantusz egy barátnőm szerelmi csalódása miatt (na jó, az is lehet, hogy az enyém volt :D).
Ott, akkor megfogalmaztam magamnak, hogy:

Tovább

A nő 7 árnyalata

Durva általánosítás, vagy tényleg léteznek ezek a típusok?

A Haszon magazin októberi számában kaptam fel a fejem egy nagyonmegmondó cikkre:

 Ezt akarják a nők! 


Meg is lepődtem, hogy Haszonék hogy a vadvirágos jóéletbe' tudták belepakolni a nők akaratát 3-4 oldalba (csak?!), de nyert a felcsigázó cím, és gyanútlanul belevetettem magam az olvasásba. 

Megtudtam többek közt, hogy az Éhezők viadalának Jennifer karaktere (akárki is az) mára kiütötte Dr. Szöszit, és azt, hogy mi nők azt szeretjük, ha kérés nélkül kitalálják, mire vágyunk. 
Khm, ez utóbbi lehet, hogy nem volt akkora újdonság, de azt el kell ismerni, hogy ritkán van annyi vér a pucánkban, hogy ezt le is merjük írni. :)

Viszont ami igazán megragadott, az az, hogy a cikk - pontosabban marketingszakértők hada - definiált 7 új nőtípust. Elsőre égnek állt tőle a hajam, mert nem rajongok a sztereotípiákért, de be kellett látnom, hogy fel tudom fedezni magam kedves nőismerőseimet a kategóriák között. ;) 

types_of_women_1.jpg
Szóval, Hősnőim, (görbe) tükröt elő, játsszunk egyet! Próbáld meg bekategorizálni Magad - én meg addig leírom a véleményem erről a hét típusról. Íme: 

Új nőtípusok
 

1. Kis vadóc

Ő az, aki nagy kanállal eszi az életet és szemtelenül kevés centiben méri a szoknyahosszt. Az sem baj, ha megbotránkozik rajta minden épeszű ember, csak buli legyen, meg élményhabzsolás.
Hangoskodik, notórius szabálykerülő, nem egy munka hőse. Pasik és állások jönnek-mennek, a hétvége kedd reggelig tart, az egészséggel meg majd ráér törődni akkor, ha korban utóléri a nagymamáját.

Nos, szerintem nincs semmi gáz a kis vadóccal egészen addig, amíg valaki benne nem ragad ebben a szerepben. Jó esetben ugyanis ez egy korszak, egy fajta lázadás, mondjuk egy állandósult leszaromtablettás állapot.

Ha esetleg Magadra ismertél (és közelebb vagy a 40-hez, mint a 20-hoz), szerintem lassan billentsd magad popón az acélbetkós bakancsoddal, mosd le az Alice Cooper-től kölcsönzött idióta sminkedet és most már nőj fel szépen.

2. Háztartásmenedzser

Nem ám HTB...., pfff. Menedzser! A cikk alapján egyébként nagyjából diplomás HTB (háztartásbeli) -nek definiálnám. 

Különlegessége, hogy lehet akár fickó is. A lényeg, hogy olyan ember, aki visszavonult a munka világából és a gyermeknevelésnek, a háztartásnak és a családi logisztikának szenteli életét.
S teszi mindezt nem behúzott füllel-farokkal (mármint ha van neki... mármint farka), hanem büszkén, dagadó mellekkel mellkassal.

Szóval tulajdonképpen a klasszik női szerepet adja, csak nem úgy, hogy ezt keserűségnek, megalázottságnak, vagy kínszenvedésnek éli meg, hanem úgy, hogy neki ez a vállalkozása, a munkássága.

S hogy mi a véleményem róluk? Őszintén emelem kalapom ezen hölgyek előtt (még akkor is, ha nincs diplomájuk). Egyrészt simán van annyi melójuk, mint karrierista társaiknak (sőőőt - és ez egy nagyon erős sőt), másrészt becsülöm a bátorságukat, hogy szőröstül-bőröstül be mertek állni a párjuk mögé. 

3. Új amazon

Korunk amazonjai már nem annyira harciasak, mint szkíta névadóik. Inkább csak lazák, önmegvalósítók és legalább annyira szeretnek az esszükkel is, mint a szívükkel. 

Mit is jelent ez? Hát, egy elég erős ego-központúságot:
- Azt teszem, ami nekem jó, úgy, ahogy nekem jó, és azzal, akivel nekem jó.

Az új amazon elsősorban magáért harcol, finom ám határozott, racionális módszerekkel. Kicsit emancipunci.
De nincs is ezzel semmi baj hölgyeim, csak ne tessék a szívünket meg lelkünket kifelejteni belőle! 

4. Ökospiritiszta

Ő az, aki nagggyon tudatos. Környezet- , egészség- , test- és mindentudatos. Nem vesz eldobhatót, sőt, ha lehet, egyáltalán nem is vesz. Újrahasznosít, maga készít, megtermel, befőz, kifőz, megvarr, lefest, stb. 

Spirituális érdeklődésű, és ha kimondod előtte azt a szót, hogy véletlen, olyan ösztönösen vágja rá, hogy "véletlenek nincsenek", mint Te azt, hogy "egészségedre", ha valaki tüsszent. 

Ő nem elintéz, hanem bevonz, nem agyal, hanem meditál, nem gyúr, hanem jógázik.
Pozitív gondolkodású és amiben csak lehet, alternatív megoldást választ. Ha gyermekeket is nevel, mindez hatványozódik. 

Amúgy alapvetően szerintem jó hatással van magára és a társadalomra is, egészen addig, amíg át nem esik a ló túloldalára véletlen.
- Véletlenek nincsenek.
Jahajj... :D


5. Tigrisnők

Vagy másképp: érett új amazonok (lásd 3-as pont).
40 feletti, elvált / egyedüllálló, vagy párkapcsolatban él (de ezt simán letagadhatná, pasival még sose látták nyilvánosan).

Fókuszban a karrier és az ÉN. Céljai vannak, mindene a függetlenség és amit ő kitalált, azt meg is valósítja. Hát már hogy a viharkabátba ne valósítaná meg? Hisz most van az ő ideje! (És erről semmiképp nem akar lekésni...)
Örömmel kezd vállalkozásba, vagy vált munkahelyet, a lényeg a szakmai kiteljesedés. 

Mindezt azért, mert a Tigrisnő most önmegvalósít.
Lehet hogy a 30-as évei elmentek a gyereknevelésre, vagy a feleség-szerepre, de ennek már vége.

Vörösre manikűrözött karmait és hófehér mosolyát megcsillantva, élete legjobb formájában, kis vadócokat megszégyenítően szexi - csak sokkal stílusosabb - öltözetben váltja meg a világot, és saját szabadságát.
Nos, hajrá. 

6. Új idősek

Amikor azt mondom nagymama, mi jut eszedbe? Házi lekvár, kalács, otthonka, stb..., ugye?
Hát, ha így vesszük, a hagyományos nagymamák ideje lejárt.

Az újkori időseknek már eszük ágában sincs a házi teendőkkel és az unokák körberajongásával tölteni a mindennapjaikat.

Ehelyett szívesen utazgatnak, társaságba járnak és kényeztetik magukat. Ott vannak Facebook-on, magabiztosan kezelik a Skype-ot, hogy a szétszórodott családdal azért kapcsolatot tudjanak tartni. Mielőtt megvesz egy újabb műszaki cikket vagy wellness hétvégét magának, lecsekkolja interneten. 

Naná, hogy ők is szabadságra és élményekre vágynak - hisz valószínű, soha korábban ez nem adatott meg nekik.  

Nem tudom elítélni őket ezért, általában egy végiggürizett élet áll mögöttük, s ha most jött el az idő, hogy növeljék az élvezeti faktort, felőlem aztán ne fogják vissza magukat. Sok boldogságot hozzá! :) 

7. Egyedülállók

Indítsunk egy nagyon durva, hazai statisztikával:
Az egyszemélyes háztartásokat 70%-ban nők alkotják.

Hu, csajok, lehet kicsit túltoltuk a girlpower-t, nem?

Mondjuk ebben szerintem az is benne van, hogy a fickók hamarabb költöznek vissza a szülői házba (Mama Hotel-be), minthogy felvállalják a magukról való gondoskodás ódiumát. 

Szóval az egyedülálló kategória az, aki tartósan páratlan, általában magasan kvalifikált és jó darabig esze ágában sincs változtatni ezen a helyzeten.
Mert a férfiak olyan ... - a mondatot mindenki fejezze be tetszés szerint, azt hiszem elég cifra a lehetőségek tárháza. 

Azt gondolom nem baj az, ha valaki egyedül él, egészen addig, amíg nem magányos. Ugye a kettő nem ugyanaz. Van, hogy jót tesz egy kis magunkra fókuszálás, de vegyük észre, ha már annyira belegabalyodtunk a saját vasakaratunkba, hogy egy megkeseredett, besavanyodott szipirtyó lett belőlünk, akivel a kutyának se lenne kedve együtt lenni.

És különben is, idén még Brigitte Jones is gyermeket vállalt, úgyhogy... ;) Lágyítsunk azokon a vonásokon, Hölgyeim!

bridget-jones-baby-pictures.jpg

Kép forrása: PopSugar.com


Mielőtt elköszönnék, kíváncsi vagyok, Te megtaláltad-e a saját típusodat!
Ha igen, mutasd meg nekünk, melyik az (nyugi, a felmérés tök anonim), de ha bátor vagy, írd meg kommentben is! :)

Szerinted mennyire lehet bekategorizálni a nőket? Tényleg léteznek ezek az altípusok, vagy ez durva általánosítás? 

Írd meg a véleményed akár itt, akár a hetkoznapihosnok.official@gmail.com-ra, a legfrappánsabbakat közzé is tesszük Facebook oldalunkon! 

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod! :) 


És ha van kedved egy kis közös Hősnősködésre, gyere, barátkozzunk Facebook-on is :)


Vagy nézd meg a Hétköznapi Hősnők videóit a YouTube-on!

Ha szívesen megosztanád velünk a véleményed, vagy bármilyen kérdésed van, bátran kommentelj, vagy írj nekünk. Várjuk szeretettel az üzeneted! <3

Tarts velünk és válj a saját életed Hősnőjévé! :)

Kata

Siklós Katalin

süti beállítások módosítása