Szia Anya!
Bár mindenkinek van anyukája, így gyakorlatilag több milliárd anya él a Földön, mégis a mondás - miszerint Anya csak egy van - minden egyes betűje színtiszta igazság.
Egy anya-gyermek kapcsolat olyan különleges, amihez fogható nincs a világon. A létező legmélyebb szeretet, egy elválaszthatatlan kötelék, mégis tele fájdalommal és nehézséggel.
A miénk is speciális.
Olyan, mint egy szívrohamos EKG-ja. Kiugró magasságok és szeszélyes mélységek.
És bár anyja valóban mindenkinek csak egy van, Anya, Te ezerféle anya tudtál lenni.
Sajnos soha nem tudnám azt a rengeteg mindent felsorolni, amiben helyt álltál, néhány gondolatot mégis leírok.
Szeretném, ha tudnád, már mennyi mindenre rájöttem és hogy milyen hálás vagyok, hogy Te vagy az Anyukám.
Egy anya először is gondoskodó.
Erről fogalmam sem volt, mit jelent, amíg nem kerültem egyre közelebb az anya-szerephez.
Pontosan még mindig nem tudhatom, de abban biztos vagyok, hogy gondoskodó anyaként olyan szeretetet kaptam Tőled, amilyet senki mástól a világon nem kaphatok.
Utólag nagyon sajnállak, hogy üvöltöztem éjszaka, mikor hullafáradt voltál, vagy épp megbetegedtem, pedig úgy vigyáztál rám. Ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, becsszó, hagynálak aludni, hisz épp elég feladatot adtam Neked napközben is.
Abba bele se merek gondolni, hogy bizony én még bőven az eldobhatós pelenkák időszámítása előtt születtem. Szegény Anya, hogy Neked mikkel kellett emiatt megbírkózni...
Aztán éveken át még felöltözni, megfürdeni se tudtam egyedül, a Te feladatod volt, hogy segíts.
Vagy például az evés. Tápláltál engem, először saját magadból, aztán pedig gyakorlatilag amikor csak ébren voltam, egyfolytában. Reggeli, ebéd, vacsora, szendvicsek, mindig friss tea, gyümölcsök, főtt étel... és nekem semmi dolgom nem volt, csak megenni. Olyan önzetlenül kiszolgáltál, ami felnőtt fejjel szinte felfoghatatlan.
Emlékszem, amikor beteg voltam, úgy gondoskodtál rólam, hogy teljesen meg tudtam feledkezni a fájdalmaimról. Vagy az iskolába, meccsekre, kirándulásokra mindig tökéletesen össze volt pakolva a cuccom, az összes ceruzám kihegyezve, a ruháim kimosva, soha nem hiányzott semmim.
Én ezt saját magamnak a mai napig nem tudom hibátlanul megoldani, olyan sokszor kimarad valami, hisz tudod, milyen szétszórt vagyok.
Nem tudom, Te ezt hogy csináltad, Anya.
Egy anya aggódó.
De az aggódó anya-szerep önmagában is ezerféle. Biztos naponta több szívbajt kihordtál lábon, onnantól kezdve, hogy megtanultam járni. Tudom, mert mesélted, hogy megállíthatatlan voltam.
Csodálom, hogy nem tettél rám pórázt.
Hogy bírtad ki idegekkel, mikor szaladtam a járdán az úttest felé, vagy két marékra ettem a homokot? És amikor a házunk előtt álló fűzfa tetejéről beintegettem Neked a 2. emeleti lakásunk konyhaablakába??
Nem semmi vagy Anya!
Én biztos egy idegesítő paragép lettem volna, és az is lehet, hogy a félelemtől kalitkába zártam volna magam, csak hogy semmi bajom ne essen.
De Te bíztál bennem, és pont annyit mutattál az aggódásodból, hogy sikerült bátor felnőttet nevelned belőlem.
Aztán volt egy másfajta aggódás is, amikor már nagyobb lettem. Tudtad, hogy szerelmes vagyok, és hogy a szerelem elvakít. Mivel a Te szemed előtt nem volt rózsaszín fátyol, nagyon is reálisan láttad a dolgaimat. És aggódtál értem. Talán túlságosan is. Meg akartál óvni a csalódásoktól, pedig azokat így is - úgy is nekem kellett megélnem.
Nem volt ez egy felhőtlen időszak kettőnk között, de szerencsére kihevertük.
Mostanság kezdek más szemmel visszatekinteni erre a korszakra, s erre a szerepedre. Amikor látom a "mai fiatalokat" (ajjaj, kezdek úgy beszélni, mint a Mama), egyszerűen nem bírom felfogni, micsoda bátor szüleik vannak, hogy el merik őket engedni. Például az éjszakába. Vagy megtanulni autót vezetni, netán felülni egy motorra.
Tudom, hogy a legtöbb emberből nagyon ügyes és talpraesett felnőtt válik, de most már azt is el bírom képzelni, milyen kihívás és lelki megpróbáltatás lehet ezeket a lépéseket egy aggódó anyának végigkísérni.
Egy anya tanító.
A legtöbb dolgot, amit tudok ma, Tőled és Apától tanultam. Kezdjük ott, hogy beszélni. Amikor az első artikulálatlan szavaimat kimondtam, akkor is Téged próbáltalak utánozni. Amikor az első botladozó lépéseimet megtettem, valószínűleg pont Feléd döcögtem a vaskos kis lábaimon. Amikor először fogtam poharat a kezembe, biztos, hogy Te fogtad az alját, hogy ne ejtsem el.
A hallásom és a zene iránti fogékonyságom alapjait is Te raktad le, az énekléseddel - meg persze Koncz Zsuzsával és a Neoton famíliával, akiket reggeltől-estig hallgattál.
Még táncolni is Tőled tanultam, mert biztos a kezedben tartottál, míg otthon pattogtak a bakelitek, Te pedig ringattál közben. És aztán Apa lábán állva lett belőlem először Dancing Queen.
Aztán jött az Öreg néni őzikéje. Megtanítottad nekem kívülről, még ma is tudom. Meg szerintem Te is, hisz legalább kétezerszer el kellett mondanod. Gondolom.
Arra is emlékszem, ahogy biciklizni tanítottál, az első száguldó kétkerekűvel.
- "Anya, fogsz még?
- Foglak Kislányom!
- Anya, még mindig fogsz?
- Foglak, persze, ne félj!
- Anyaaa, még mindig fogsz, ugye?
- Igen, itt vagyok, vigyázok Rád.
- Anya, Anyaaa!
Anyaaa, egyedül biciklizem!!"
Írni-olvasni is Te tanítottál, mert emlékszem, mire az iskolába kerültem, unatkoztam. Hisz az első osztályos anyagot Te már mind megtanítottad nekem. Amikor kicsit nagyobb lettem és önálló életre kelhetett a kezemben egy ceruza, akkor is a Te betűidet másoltam. Mert olyan szépen akartam írni, mint Te.
És helyesen. Szerintem miattad lettem egy kicsit 'grétsylászlós'. Sokáig büszke voltam rá, milyen jó a helyesírásom, hisz azt is Tőled tanultam.
Bele se merek gondolni, mennyi házifeladatot kellett megoldanod velem. És hogy milyen türelmes voltál, csak hogy engem taníthass.
Köszönöm Anya!
Egy anya szigorú.
Szó, ami szó, Neked ez is nagyon jól ment. Amióta az eszemet tudtam, meggyőződésem volt, hogy nekem van a legszigorúbb anyukám a világon. Talán még a Mónié hozta a Te szintedet .... :D
Hú, mennyit kínlódtam emiatt.
Hányszor nem engedtél el, amikor mások mehettek, nagyon magasra tetted a lécet a tanulással kapcsolatban és mindig tudtad azt is, mivel kell megbüntetni, hogy igazán érezzem a súlyát.
Utólag visszagondolva nagyon hálás vagyok ezért. Azt hiszem, látom az eredményét a szigorúságodnak.
És látom másokon a hátrányát, akikkel nem voltak ilyen szigorúak.
De bevallom, ez nehéz volt nekem. Most már tudom, hogy csak értem tetted, de akkoriben persze ez volt az utolsó gondolataim egyike. Sokkal inkább éreztem mázsás tehernek, hogy ki kell maradnom a serdülő- és tinikor megannyi izgalmas kalandjából (vagy legalábbis nagyon fondorlatosnak kell lennem, ha mégsem akarok kimaradni).
Mai fejemmel persze ezt is másképp látom. Megóvtál sok butaságtól, amikbe lehet, hogy belekeveredtem volna, tapasztalatot pedig így is tudtam bőven szerezni.
A szigorúságodnak volt köszönhető az is, hogy kitartó lettem. Nem hagytad, hogy feladjam, amit elkezdtem, legyen ez kézilabda, zongoratanulmányok vagy egy iskolai verseny.
Irigyellek és nagyon hálás vagyok érte, hogy ezt így végig tudtad csinálni.
Köszönöm Anya, biztos vagyok benne, hogy jobb ember lettem miatta(d)!
Egy anya hihetetlenül erős.
Lelkileg és fizikailag egyaránt.
Mivel nincs még gyerekem, nem beszélhetek az anyaság lelki oldaláról. De azt már látom, fizikailag min mentél keresztül.
Kezdve a megszületésemtől. Vajúdtál velem hosszú órákon át, hogy aztán természetes úton életet adj nekem, száz csonttörésnyi fájdalom árán. Pedig olyan törékeny és pici vagy... borzalmasan kemény lehetett. Bocs Anya, hogy ennyi ideig nyúztalak, ahelyett, hogy egy szép nagy fejest ugrottam a volna, ki a nagyvilágba, mindjárt az elején. :)
Aztán egyszerűen a mai napig nem értem, hogy csináltad, ami utána jött.
Neveltél minket az öcsémmel együtt, vezetted a háztartást, minden áldott nap bevásároltál, főztél és abban az eszeveszett munkarendben még napi 8-10 órát dolgoztál is. Hol éjszaka, hol nappal, hétvégén és ünnepnapokon is, mert a tejüzem ugye baromira nem egy hivatal. (Biztos simán kiröhögöd a mostani lázongó kereskedelmi dolgozókat.)
És mi mindebből semmit sem éreztünk. Pedig a Tesóm ugye alig hagyott aludni, volt, hogy Apára se számíthattál, mert újra behívták katonának, és Te mégis megoldottad. Sosem panaszkodtál, hogy nincs időd magadra, vagy hogy hullafáradt vagy.
Le a kalappal Anya!
Egy anya-tigris.
Mindkét gyermekedet olyan zsigeri erőből és elszántsággal védelmezted, amilyet csak egy anya tud. Mindig ott voltál, amikor szükség volt Rád, ha kellett, fára másztál a viharban, hogy leszedd az Öcsémet. Vagy kiálltál értünk más gyerekekkel, szülőkkel, vagy tanárokkal szemben is - de sosem ész nélkül.
Te nem az a fajta elfogult szülő vagy, aki akár igazságtalanság árán is jótáll a gyerekeiért. Mindig mérlegelted, hogy kinek van igaza, tényleg bántani akarnak-e minket, vagy mi szúrtunk el valamit.
Pont úgy számíthattunk Rád, mint egy kötéltáncos a védőhálójára. Ha melléléptünk, ott voltál, de hagytál minket egyedül menni, még ha billegtünk is néha.
Ebben is igazad volt, Anya!
Egy anya türelmes.
Bele se merek gondolni, milyen irdatlan türelem kellett ahhoz, hogy felnevelj.
Végigcsinálni az összes altatást és felkelést. Elviselni a hisztiket, a fáradtságot és a fizikai fájdalmat.
Százszor, akár ezerszer is elismételni ugyanazt. Megválaszolni minden egyes miért-et. Újra és újra visszaterelgetni a helyes útra és kivárni, amíg megértem mindennek az értelmét, amire valaha megkértél vagy tanítottál.
Valahányszor adtál egy feladatot és én ahelyett, hogy nekiálltam volna, azt mondtam, hogy mindjárt. Te pedig türelmesen viselted ezt, vagy megkerested a megfelelő módját, hogy mégis elvégezzem.
Azt mondják, a türelem rózsát terem.
Nos, bár rózsa nem lettem, de utólag nagyon nagyra becsülöm, hogy ilyen türelmes és odaadó voltál velünk.
Biztos sokszor nagyon nehéz volt Anya, de köszönöm, hogy miattunk kibírtad!
Minden anya egy Hétköznapi Hősnő.
Az anyák szeretnek. Az anyák sírnak.
Az anyák nevelnek. Az anyák bírnak.
Az anyák védenek és harcolnak. Az anyák féltenek és dacolnak.
Az anyák teremtenek. Az anyák áldoznak.
Az anyák felejtenek. Az anyák álmodnak.
Az anyák félnek, mégis bátrak. Az anyák élnek, s mindig várnak.
∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗
Ha lenne még könny a tarsolyomban, elénekelném, hogy "Úúúúgy szeretném meghálálni...", de tudom, hogy hamis a dal.
Tíz másik élet is kevés lenne meghálálni mindazt, amit értem tettél.
Köszönöm, Anya!
♥ Ha Te is hasonlóan érzel, nyomj egy lájkot ide:
A mosolygós fiatal lány egy halom gondosan becsomagolt csecsebecsével érkezik a megbeszélésre, én pedig úgy bontogatom ki őket, mint egy 5 éves kisgyerek a karácsonyi ajándékokat. 
