Megvan az érzés, hogy csak ülsz a kanapén, a lábad feltéve, távirányító vagy / plusz mobil a kezedben és üveges tekintettel azon merengsz, hogy már megint hogy elcseszted az időt? 

(Hölgyeknél a jelenet opcionálisan kiegészül egy divatmagazinnal, egy kis csokival vagy egy pohár borral, pasiknál végtelenített TV kapcsolgatással, hírek olvasásával, Playstation-nel vagy meccsnézéssel.) 

S ahelyett, hogy kiélveznéd a pihenés üde pillanatait, ostorozod magad:
- Már megint lusta vagyok.
- Gyenge vagyok.
- Ma is elbaszkuráltam az időmet.

Ami ilyenkor a probléma, az az, hogy jellem-kérdést csinálsz az egészből,
és azonosítod Magad a pillanatnyi helyzettel. 
Nem azt mondod, hogy pihensz, töltődsz, megengeded Magadnak,
lehetővé tetted, vagy éppen így döntöttél,
hanem egyenlőségjelet teszel Magad és a lustaság közé. 

Mi ennek az eredménye? -» Bazirosszul érzed Magad.
Utálod a napod, utálod a lustaságot, a gyengeségedet, a feladataidat és a végén utálod Magad is.

De ezt felejtsd el!